Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Szemtanúk lövésekről és sebesültekről számoltak be.
Kórházakban és egyetemeken is razziázott vasárnap éjjel a mianmari hadsereg, és Rangun több kerületében renget embert őrizetbe vettek – jelentette a helyi média.
A Myanmar Now, a Mizzima News és a Radio Free Asia jelentése szerint országszerte tíz kórházban tartottak razziát, az egykori főváros egyik kerületében pedig több mint 100 embert vettek őrizetbe. Szemtanúk lövésekről és sebesültekről számoltak be. „Katonák érkeztek a kórházba a kerületben. Éles lőszerrel lőttek az emberekre. Többen csúnyán megsérültek. Nem tudjuk, vannak-e halottak. Elvittek embereket” – mondta el a dpa német hírügynökségnek egy helyi férfi.
Vasárnap ismét százezrek tiltakoztak Rangunban a február eleji katonai hatalomátvétel ellen. Mandalayban tízezrek álltak két percen át néma csendben a biztonsági által megölt emberek emléke előtt tisztelegve. „Akkor is szívből kell üvöltenünk, hogy elegünk van, ha fegyvert fognak ránk” – mondta a mandalyi tiltakozás egyik hangadója a tömegnek.
A katonaság február 1-jén, az új parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat a délkelet-ázsiai országban arra hivatkozva, hogy a novemberi választáson szerintük szabálytalanságok történtek, és panaszaikra a kormányzat nem reagált. Azóta rendszeresen a puccsellenes tömegtüntetések az országban.
(MTI)